Vanília

A vanília szó hallatára rögtön a finomabbnál finomabb édességekre, süteményekre és fagylaltokra gondolunk, pedig az orchideák családjába tartozó növény termése számos egészségmegőrző, valamint betegségmegelőző tulajdonsággal is rendelkezik. Elég belőle egy csipetnyi, ami jó hír, hiszen nem tartozik a legolcsóbb fűszerek közé. Eredetileg Mexikóból származik, először a totonac indiánok termesztették. Meglehetősen érzékeny, és lassan fordul termőre, ültetés után általában három év telik el az első virágzásig. A kifejlett növény akár 25 méteresre is megnő, virágjait egyenként, kézzel kell beporozni. Terméséből –egyszerre mindössze 80-100 vaníliababot hoz– készül a leggyakrabban használt vaníliarúd és a vanília kivonat. Európába a spanyol hódító Hernan Cortes hozta az 1500-as évek elején, közel száz évig a gazdagok kiváltsága volt. A középkorban az ételek ízesítése mellett –a legerősebb aromával a Tahiti vanília rendelkezik– elsősorban lázcsillapításra, görcsök és emésztési zavarok kezelésére, valamint afrodiziákumként alkalmazták.

Gyógyhatásai

A vaníliabab 52 százaléka víz, ezen kívül gazdag szénhidrátokban, cukrokban és fehérjékben, ezért kalóriatartalma igen magas: 100 g vanília rúd nagyjából 288 kalória. Kisebb mennyiségben fellelhetők benne tanninok és különböző nyomelemek, kalcium, nátrium, foszfor, kálium, magnézium, cink, réz, mangán és vas. Vitamintartalmát a B1-, B2-, B3-, B5-, és B6-vitamin határozza meg. A vanília fogyasztása segít megszüntetni a depressziót, a stresszes állapotot ás az ezzel járó magas vérnyomást, valamint az alvászavarokat is.

Egyedi és különleges aromáját a vanillin nevű polifenolnak köszönheti, mely erős antioxidáns vegyület: megköti a daganatos megbetegedéseket és a korai sejtöregedést okozó szabad gyököket, hozzájárul a gyulladásos folyamatok megelőzéséhez, valamint kezeléséhez.

Ezeken kívül védi a májat, megakadályozza a peroxinitrit termelődését: ez az anyag negatívan befolyásolja a központi idegrendszer működését, számos degeneratív betegség kialakulásának forrása. Fajtától függően 1-2 százalék vanillint tartalmaz, a legtöbb a Bourbon vaníliában található. Az antioxidánsok jelentős részét a vaníliababból alkohol és víz segítségével előállított vanília kivonat is tartalmazza.

A vanília –még inkább a vanília kivonat és az illóolaj− szabályozza a menstruációt, csökkenti a ciklus alatt fellépő kellemetlen alhasi görcsöket. Az illóolaj, valamint a növény főzete –főként B-vitaminjainak köszönhetően− fertőtleníti és nyugtatja az ekcémás, pattanásos bőrt, elősegíti az új, egészséges bőrszövetek fejlődését. A vanília nagyszerű étvágygerjesztő, valamint növeli a gyomorsavak mennyiségét, ezáltal javítja az emésztést. Antibakteriális és gombaölő, védi a DNS-t, megelőzi a rákos sejtek képződését. Daganatellenes tulajdonságát erősíti antioxidáns hatása is. Mivel jóllakottságérzetet okoz, hozzájárul a fogyókúrák sikeréhez. A vanília illóolaj hangulatjavító és afrodiziákum, megoldást jelent a merevedési problémákra.

Nagyon fontos, hogy csak a természetes vanília rúd rendelkezik jótékony tulajdonságokkal. A lényegesen olcsóbb, szintetikus vaníliának mindössze 5 százaléka az eredeti fűszernövény.

Mit mond a tudomány?

A Universiti Putra Malaysia szakemberei a vanília rákellenes citolitikus és citosztatikus hatását vizsgálták. A Cancer Epidemology szaklapban megjelent tanulmányukban sikerült bebizonyítaniuk, hogy a növényben nagy mennyiségben jelen lévő vanillin apoptózist –programozott sejthalál– idéz elő a vastagbél és a végbél rákos sejtekben, ezáltal hozzájárulhat a kolorektális daganatok megelőzéséhez.

Felhasználása

  • Alvászavarok
  • Bakteriális fertőzések
  • Depresszió
  • Emésztési zavarok
  • Ekcéma
  • Fertőtlenítés
  • Fogyókúra
  • Gombás fertőzések
  • Görcsök
  • Láz
  • Magas vérnyomás
  • Pattanások
  • Rákmegelőzés
  • Stressz

Hivatkozások

Palama TL, Khatib A, Choi YH, et al. Metabolic changes in different developmental stages of Vanilla planifolia pods. J Agric Food Chem . 2009;57(17):7651-7658.

Sun R, Sacalis JN, Chin CK, Still CC. Bioactive aromatic compounds from leaves and stems of Vanilla fragrans . J Agric Food Chem . 2001;49(11):5161-5164.

Lirdprapamongkol K, Kramb JP, Suthiphongchai T, Surarit R, Srisomsap C, Dannhardt G, et al. Vanillin suppresses metastatic potential of human cancer cells through PI3K inhibition and decreases angiogenesis in vivo. J Agric Food Chem (2009) 57:3055–63.10.1021/jf803366f

Kamat JP, Ghosh A, Devasagayam TP. Vanillin as an antioxidant in rat liver mitochondria: inhibition of protein oxidation and lipid peroxidation induced by photosensitization. Mol Cell Biochem.

Sinha AK, Sharma UK, Sharma N. A comprehensive review on vanilla flavor: extraction, isolation and quantification of vanillin and others constituents. Int J Food Sci Nutr . 2008;59(4):299-326.

Boonchird C, Flegel TW. In vitro antifungal activity of eugenol and vanillin against Candida albicans and Cryptococcus neoformans. Can J Microbiol (1982) 28:1235–41.10.1139/m82-184

Schwarz B, Hofmann T. Identification of novel orosensory active molecules in cured vanilla Beans ( Vanilla planifolia ). J Agric Food Chem . 2009;57(9):3729-3737.

vanília

Vanília

Név:

Vanília

Latin név:

Vanilla Planifolia