Acai bogyó

Az acai pálma az Amazonas vidékén, Brazíliában őshonos, az ottani bennszülöttek egészségmegőrző, betegségmegelőző és vitalizáló tulajdonságai miatt az „élet fájának” nevezik. Évszázadok óta különböző fertőzések, paraziták és hasmenés ellen használják, a péppé zúzott bogyókkal bőrüket is ápolják. Bár külsőre inkább az áfonyára hasonlít, íze, frissen fogyasztva, a csokoládéra emlékeztet. Nem tartozik a legolcsóbb gyógynövények közé, mert bár a pálmák általában gazdag termést hoznak, a gyümölcs 80 százalékát a magja teszi ki. Rendkívül gazdag tápanyagokban és antioxidánsokban –ilyen a polifenolos antocianinok közé tartozó rezveratrol–, valamint alig tartalmaz fruktózt, mindez hozzájárul ahhoz, hogy az acai bogyó napjaink egyik legnépszerűbb szuperélelmiszere.

Gyógyhatásai

Az acai bogyó nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat –körülbelül annyit, mint a vörös áfonya–, elsősorban fenolokat, C-vitamint, flavonoidokat és xanthonokat. Utóbbiak azért is fontos összetevők, mert az antioxidánsok azon kis csoportjába tartoznak, amelyek hőálló molekulákból épülnek fel. Antioxidáns hatása révén megköti a sejtöregedést és a bőr ráncosodását felgyorsító, a rákos és a gyulladásos folyamatok elindulását ösztönző szabad gyököket. Vöröses-kékes színét a benne található antocianinoknak köszönheti: ezek a polifenolok [3], köztük a vörösborból közismert rezveratrol –az acai bogyóban lényegesen több az antocianin, mint a vörösborban–, szintén erős antioxidánsok. Védik az ereket, gátolják a gyulladásokat, baktérium-, vírus- és parazitaellenes hatással rendelkeznek, valamint számos rosszindulatú elváltozás –például a leukémia– esetében elindítják a programozott sejthalált (apoptózis) a rákos sejtekben, Bővelkedik rostokban, omega-3 és omega-6 zsírsavakban, valamint A-, B1-, B2-, B3- és E-vitaminban, az ásványi sók közül kalciumban, foszforban, vasban és káliumban. Az acai bogyó erősíti az immunrendszert, fokozza a többek között az antigének elpusztításában, és más immunsejtek működésének szabályozásában fontos szerepet kapó T-limfociták aktivitását. Hála jótékony összetevőinek, az acai bogyó szinte az összes szerv működését támogatja: javítja a vérkeringést, tisztítja a vérereket, csökkenti az LDL (rossz) koleszterin szintjét és a vérnyomást, ezáltal fogyasztásával megelőzhető a szív és érrendszeri betegségek –többek között a stroke, az érelmeszesedés és a szívinfarktus– kialakulása. Jól használható oszteoartritisz (ízületi gyulladás) esetén, magas rosttartalma is hozzájárul ahhoz, hogy az acai bogyó szabályozza az emésztési és ürítési folyamatokat, kíméletesen, mégis alaposan eltávolítja a vastagbélből a lerakódásokat, valamint felgyorsítja a szervezet természetes méregtelenítését. Fogyókúrázóknak kifejezetten ajánlott, mivel csillapítja az éhségérzetet, miközben ellátja a szervezetet a szükséges energiával, nem tartalmaz fruktózt, ráadásul csökkenti a vércukor- és az inzulin mennyiségét a vérben. Az acai bogyó fertőtlenítő, valamint kiváló féreghajtó, külsőleg alkalmazva nyugtatja a gyulladt, irritált bőrt, elősegíti a sebgyógyulást. Stresszoldó hatásának köszönhetően az alvászavarokat is enyhíti, valamint a vérkeringés serkentésével gyógyítja a merevedési zavarokat.

Mit mond a tudomány?

Az elhízott emberek körében gyakori összetett anyagcserezavar jelentősen növeli a szív- és érrendszeri megbetegedések, valamint a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát. Az Egyesült Államokban működő Medicus Research LLC kutatói megvizsgálták, hogyan befolyásolja az acai bogyó fogyasztása az anyagcsere folyamatokat. Túlsúlyos felnőtteknek egy hónapon át napi két alkalommal 100 gramm acai bogyó pépet adtak. A Nutrition Journal szaklapban olvasható eredmények azt mutatják, hogy a kísérletben résztvevő páciensek esetében a gyümölcs fogyasztása csökkentette az LDL koleszterin-, a vércukor- és az inzulinszintet, ezáltal a anyagcserezavarhoz társuló betegségek kialakulásának esélyét.

Felhasználása

  • Alvászavarok
  • Bőrgyulladások
  • Cukorbetegség
  • Ekcéma
  • Emésztési problémák
  • Étvágycsökkentés
  • Féregtelenítés
  • Fogyókúra
  • Gyulladások
  • Hasmenés
  • IBS
  • Immunerősítés
  • Ízületi gyulladás (oszteoartritisz)
  • Magas LDL koleszterinszint
  • Magas vércukorszint
  • Merevedési zavar
  • Méregtelenítés
  • Rákmegelőzés
  • Sebgyógyítás
  • Stressz
  • Szív és érrendszeri megbetegedések
  • Töredezett haj és körmök
  • Vírusos megbetegedések kezelése

Hivatkozások

1. Dupureur CM, Sabaa-Srur AUO Tran K Shejwalker PS Smith RE. ORAC Values and Anthocyanin content of Brazilian and Floridian Acia (Euterpe oleraceae Mart). Nat.Prod.J. 2012;2:99.

2. Schauss AG, Wu X, Prior RL, Ou B, Patel D, Huang D, et al.: Phytochemical and nutrient composition of the freeze-dried amazonian palm berry, Euterpe oleraceae mart. (acai). J Agric Food Chem 2006, 54:8598-8603

3. Noratto, G. D., Angel-Morales, G., Talcott, S. T., and Mertens-Talcott, S. U. Polyphenolics from acai ( Euterpe oleracea Mart.) and red muscadine grape (Vitis rotundifolia ) protect human umbilical vascular Endothelial cells (HUVEC) from glucose- and lipopolysaccharide (LPS)-induced inflammation and target microRNA-126. J Agric.Food Chem. 7-27-2011; 59:7999-8012.

4. Ribeiro JC, Antunes LM, Aissa AF, Darin JD, De Rosso VV, Mercadante AZ, et al.: Evaluation of the genotoxic and antigenotoxic effects after acute and subacute treatments with acai pulp (Euterpe oleracea Mart.) on mice using the erythrocytes micronucleus test and the comet assay. Mutat Res 2010, 695(1-2):22-28.

5. Luo R, Tran K Levine RA Nickols SM Monroe DM Sabaa-Srur AUO Smith RE. Distinguishing Components in Brazilian Açaí (Euterpe oleraceae Mart.) and in Products Obtained in the USA by Using NMR. The Natural Products Journal 2012;2:86-94.

6. Rocha AP, Carvalho LC, Sousa MA, Madeira SV, Sousa PJ, Tano T, et al.: Endothelium-dependent vasodilator effect of Euterpe oleracea Mart. (Acai) extracts in mesenteric vascular bed of the rat. Vascul Pharmacol 2007, 46:97-104.

acai bogyó

Acai bogyó

Név:

Acai bogyó

Latin név:

Euterpe Oleracea Mart